Ebben a lenyűgöző jelenetben a nézőt magával ragadja két alak közötti intimitás pillanata, mely érzelmeket és kapcsolatokat áraszt. A férfi, aki klasszikus fekete öltönyben és masniban van öltözve, gyengéden nyújtja kezét a nő felé. A levegőben érezhető feszültség van, ami az érzelem és talán egy kis nosztalgia keveréke. A nő, élénk piros-fehér csíkos ruhában, a báj képviselője, bonyolult frizurájával, amely egy virággal díszített; az arckifejezése—részben bájoló, részben játékos kihívás—mélységet ad ennek a kedves találkozónak. A háttérben lévő zöld, kissé elmosódott, éterikus jelleget kölcsönöz, mintha a pár a saját világában lenne, távol a valóságtól.

A művész színkezelésének mestersége kiemelkedik, ahogy az élénk pirosak gyönyörű kontrasztot adnak a férfi öltözetének tompított tónusaival. A gazdag textúrák életre kelnek a nő ruha áramló anyagán keresztül, fokozva a művészi élmény tapintható érzését. Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, de mégis könnyed, elkapva a pillanat múló szépségét, és meghívva a nézőt, hogy maradjon ott, érezve a melegséget és a nosztalgiát. Történelmileg ez a munka magában foglalja a 19. század végének szellemiségét Franciaországban—egy olyan korszakot, amelyet a személyes kapcsolatok művészeti terén való felfedezésének növekvő iránti érdeklődése jellemez. Renoir műve nemcsak egy érzelmi pillanatot dokumentál, hanem ünnepli a szerelem-és a bizalom osztalékait, egy időtlen nyilatkozat után hagyva ránk az összekapcsolódásról.