Ebben a lenyűgöző műben egy magányos figurával találkozunk — királyi, mégis pihent — aki egy kidolgozott padon pihen, halkan mesélve a múlt korok történeteit. A hagyományos öltözetbe bújtatott alany egyértelmű ellentétet mutat a ruhájának fényűzése és környezetének egyszerűsége között. Élénk vörös és mély kék színei vonzzák a tekintetet, míg a háttér tompa árnyalatai fokozzák a jelenlétét; szinte úgy tűnik, mint aki egy megállt pillanatban létezik, arra invitálva a nézőket, hogy gondolkodjanak el a történetén.

Majdnem érezni lehet a kőfalak hűvösségét, és hallani a tér csendes, lanyha légkörét. A mellette álló vízipipa egzotikus érintést ad, utalva az adott időszakra jellemző kulturális keveredésre. Minden ecsetvonás felfedi a művész részletekre fordított figyelmét, a nadrágja luxus mintáitól a turbán hajtásáig. Ennek a műnek a hatása érzelmileg érezhető — egyfajta nyugalom érzése fog el, talán a magány mélyebb felfedezésének keresése, ami a korszak keleti kultúrákkal és azok nyugati tekintetével való összetett viszonyát tükrözi. Ez a munka bizonyítéka annak, hogy a művész képes minket időben egy gazdag pillanatra átvinni, ötvözve a realizmust és egy titokzatos légkört.