Ebben a lenyűgöző portréban egy tiszteletreméltó úriember vonzza a néző figyelmét a bölcsesség és az önreflexió kombinációjával. Fehér, kócos haja és szakálla egy sötét, tompított háttérrel állítanak kontrasztot bőre melegségéhez. Keze erőssége, amely kecsesen, de magabiztosan a botja élén van, a sebezhetőséget és az ellenállást egyaránt sugallja. A fény és árnyék játéka mélységet ad, megvilágítva gondolkodó kifejezését, amely kíváncsiságot szül belső élete iránt; az ember nem tudja megállni, hogy kérdezze, milyen történetek rejtőznek átható tekintete mögött.

A kompozíció a téma arcára és kezeire összpontosít, amelyeket precízen festettek, kiegészítve a folyékonyabb hátteret. Millais színmanipulációs képessége nyilvánvaló a világos és sötét közötti finom átmenetekből, amelyek háromdimenziós érzetet hoznak létre, mintha a figura szinte kiemelkedne a vászonból. Itt érzelmi súly van, mivel a portré úgy tűnik, hogy egy életnyi tapasztalatot, gondolatot és jellemet foglal magában, tisztelet és csodálat érzéseit kiváltva. A 19. század végi történelmi kontextusban ez a munka megtestesíti a viktoriánus érdeklődést a személyiség és karakter iránt a portréban, így jelentős művé válik, amely meghaladja korát.