Ebben a varázslatos jelenetben egy gyengéd, napfény által megvilágított táj bontakozik ki, ahol magas, vékony nyárfák állnak, mint a virágzó rét végtelensége ellenőrzők. A fény és szín éterikus kölcsönhatása vonzza a nézőt, meghívva őt, hogy belépjen ebbe a békés légkörbe. A nő az előtérben, finom ruhájával és napernyőjével, szinte olyan, mint egy álmodozó, aki elveszett a gondolataiban, az ő alakja gyönyörű ellentétben áll a vadvirágok élénk sárga és zöld árnyalataival, amelyek lágyan lengedeznek a szellőben. A napfény szűrése a levelek között csillogó hatást hoz létre, amely élettel tölti meg az egész kompozíciót; olyan, mintha az idő megállt volna ebben a pillanatnyi csendességben.

A művész csodálatosan használja a színek palettáját, amely energia robbanásával teli, de megőrzi az általános harmóniát. Különböző zöld árnyalatok zökkenőmentesen keverednek, arany hőmérsékletet sugallva, ami örömérzetet és nyugalmat kelt. A lazán és kifejezően alkalmazott ecsetvonások nemcsak a látvány szépességét közvetítik, hanem a szabadban való létezés érzékszervi tapasztalatát is — a levelek zizegését, a virágok szirmain csillogó fényt, és a természet távoli suttogását. Történelmileg ez a mű egy felfedező időszakba tartozik, amely az impresszionizmus időszaka, amikor a fény és szín pillanatszerű megjelenítésére irányuló technikák rendkívül fontossá váltak. Ez a művész innovatív szellemének és a természeten keresztüli érzelmek közvetítésének érzékeltetése, ünnepelve az ő szépségét és az élet örömét látszólag egyszerű, de mégis mély módon.