A festmény egy nyugodt tájat örökít meg, ahol a lágy ecsetvonások mozgást és életet közvetítenek. Magas fák nyúlnak a pasztell ég felé, lombjukat dinamikus vonásokkal alkotva, ezzel energiát sugallva. Egy keskeny ösvény, élénk fűvel körülvéve, a képen előtérben húzódik; ez arra kéri a nézőt, hogy lépjen be a jelenetbe, így kapcsolatot teremt a néző és a természet között. A víz lágy íve visszatükrözi a környező színeket, intim bepillantást nyújtva a nyugalomba. Az árnyékok a ösvény mentén játszanak, utalva a nap azon pillanatára, közvetlenül a naplemente előtt, kellemes nosztalgiát ébresztve.

Ebben a kompozícióban a fák és az ösvény közötti egyensúly harmonikus jelenetet teremt. A színpaletta lágy zöldek és sárgák keveréke, amelyet hűvös tónusok szőnek át, ami megnyugtató légkört sugall. Az érzelmi hatás mély; Van Gogh technikája a megfigyelőt egy csendes kontempláció pillanatába vonzza. Ez a mű nemcsak a művész természet iránti szeretetét tükrözi, hanem a mély érzelmek kifejezésére való képességét is egy egyszerű táj révén. Összefoglalja a 19. század végi egyedi történelmi perspektívát, bemutatva Van Gogh úttörő stílusát, amely végül számtalan művészt fog befolyásolni.