A műalkotásban megjelenített jelenet egy nyugodt, de ipari tájat ábrázol, ahol egy lágy patak kanyarog egy bonyolult épület-hálózaton keresztül. A művész folyékony ecsetvonásokat alkalmaz, hogy közvetítse a víz mozgását, szinte csillogva a reggeli lágy fény alatt. Fent az égbolt egy gyönyörű táblázat a puha kék és fehér színekkel, bolyhos felhőkkel tarkítva, amelyek lustán lebegnek, jelezve, hogy a napszak korai, talán napfelkelte vagy késő délután. A színpaletta földszínű, a fák és épületek tompa zöld és barna árnyalatai kontrasztot alkotnak az ég élénk kékjével, egyensúlyt és nyugalmat teremtve. Az ipari kéményekből kiáramló füst jelenléte azonban életet ad a jelenetnek, bonyolultsági réteget adva hozzá; utal a táj iparosodott természetére, emlékeztetve minket a szépség és az emberi beavatkozás kettősségére.

Ha közelről megvizsgálja a festményt, a részletekben a textúra életre kel. Az ecsetelési technika energikus és szenvedélyes, főleg a fa leveleinek ábrázolásában, ami úgy tűnik, hogy lágyan lengedezik a szellőben. Az úton sétáló figurák, bár részben homályosak, emberi elemet adnak hozzá, a realitásba ágyazva a művet. Van egy érzelmi vonzalom ebben a munkában; a nyugalom és az ipari kémények közötti kontraszt nosztalgiát ébreszt az egyszerűbb idők iránt, de ugyanakkor arra is ösztönöz, hogy gondolkodjunk a fejlődésről és annak vizuális tanúbizonyságáról a tájainkban. Monet egy pillanatot ragad meg, amely mind a szépség, mind a változás elkerülhetetlensége szempontjából rezonál, ezáltal munkáját időtlen és jelentőségteljes művé teszi a művészet történetének tágabb összefüggésében.