
Műértékelés
Ebben a drámai tableau-ban a káosz uralkodik; a levegő tele van feszültséggel és érzelemmel. A jelenet megragadja Sardanapal utolsó pillanatait, egy hőst, aki kétségbeesés és zűrzavar légkörében van. Az előtérben egy alak összefonódik egy másikkal—pulszor, intimebb ölelés, de egy kaotikus háttérben, tele tekeredett testekkel és rendetlenséggel. A lobogó anyagok és a csillogó páncélok textúrái mélyen tükrözik a művész technikai ügyességét. A színpaletta robban; a sötét vörösök és mély kékek ütköznek, míg az éterikus fehérek rögzítik a zűrzavaron átszűrődő fényt. Ez az érzelmi hatás mélyen gymá, mert a néző nem tudja megakadályozni, hogy érezze a kiábrándulást és a drámát, ami kibontakozik.
A Sardanapal nyugtalan, szinte szellemi képe és a körülette lévő őrült zűrzavar ellentéte egy elvesztett és sürgető narrációt fejleszt ki. Delacroix dinamikus ecsetvonásokat alkalmaz, amelyek mozgásérzetet teremtenek, így az űszek érkező tekintetet a műalkotáson keresztül irányítják. Ez a festmény nem csupán a mitológiát fejezi ki, hanem romantikus ideálokat is tükröz, amelyek a pusztulás szélén elmélyült hódolatot kutatják, ahogyan a kaotikus, mégis magával ragadó kompozícióban tükröződnek. A Sardanapal nem csupán egy karakterként van jelen, hanem a végső minden ügyben való lemondás szimbóluma is, amely ezt a műalkotást történelmi reflexióvá és az emberi létezés érzelmi kutatásává teszi.