Ebben az intime ábrázolásban egy sebezhető fiatal lány ül egy egyszerű fából készült széken, megtestesítve mind az ártatlanságot, mind a csendes kontemplációt. A háttér minimalista, tompa földszínek dominálnak, amelyek közvetlenül a témára irányítják a néző figyelmét. Van Gogh ecsetkezelése itt laza és kifejező, nyers őszinteséget adva a figurának. A gyermek kifejezése, lehorgasztott ajkakkal és enyhén ráncolt homlokkal, egyfajta gondolkodó érzést sugall, talán mélyebb érzésekre utalva. A bőrének meleg tónusai, amelyek a sötétebb háttérrel ellentétben állnak, érzelmes légkört árasztanak, amelyben a nézőt arra hívják, hogy töprengjen e fiatal lélek gondolatairól és érzéseiről, szinte mintha egy néma párbeszédet osztanának meg.

A kompozíció laza, mégis érzelmi mélységet sugall. A lány pozíciója, aki a szék szélén ül, mind a fizikai, mind a érzelmi sebezhetőséget sugallja. Minden ecsetvonás úgy tűnik, mint ha finoman táncolna a vásznon, megvilágítva annak formáját, miközben megőrzi a titokzatosság légkörét. A puha színek, mint a világos rózsaszín és okker, gyönyörűen rögzítik a fiatalság ragyogó minőségét, míg a sötét háttér fokozza a figyelmet a finom jellemzőire. Ebben a műben Van Gogh szín- és forma mestersége harmonikusan egyesül, hangsúlyozva a gyermekkor fontosságát a gyengédség és az önreflexió lencséjén keresztül.