A műalkotás egy napfényes mezőre repít, ahol a levegőt vad virágok és érett gyümölcsök illata lengi be. A jelenet a zöldek vibráló szőnyege, a fák mély smaragdjaitól a rét világosabb árnyalatáig. A művész mesterien alkalmaz rövid, törött ecsetvonásokat, a kor jellegzetességét, hogy megörökítse a fény és az árnyék játékát a tájon. Szinte érzem a nap melegét a bőrömön, a szellő lágy susogását a levelek között. Egy magányos alak, talán egy munkás vagy egy vándor, egy emberi elemet ad hozzá, a jelenetet a valóságban rögzíti, miközben a nézőt arra hívja, hogy osztozzon a nyugalmában. Ez egy időben megfagyott pillanat, a hétköznapok szépségének tanúsága, egy festő éleslátásával és egy nagyrabecsüléssel teli szívvel megörökítve.