Ez a finom portré egy nőt ábrázol, aki kezét az arcához támasztva pihen, tekintete lágy és befelé forduló. A meleg szépia tónusok életet adnak dús, finoman formázott hajának, amely erős kontrasztot alkot a fekete, árnyékolt ruhával, amely a felsőtestét borítja. A technika mesteri vonalvezetést és árnyékolást mutat, finom, légies vonásokat keverve sötétebb, tömörebb részekkel, hogy mélységet és textúrát teremtsen. A minimális részletezés és a kiterjedt negatív tér lehetővé teszi a néző számára, hogy teljes figyelmét a nő nyugodt arcára, valamint hajának és ruhájának tapintható minőségére összpontosítsa.

A kompozíció intim, de visszafogott; a lágy arcjellemzők és a nyugodt testtartás egy elmélkedő vagy álmodozó pillanatot idéznek fel. A tónusok finom átmenete szinte álomszerű hangulatot kölcsönöz, mintha az alak a semleges háttérből emelkedne ki, vagy olvadna bele. Történelmileg ez a mű a 20. század eleji portré eleganciáját és kifinomultságát testesíti meg, ötvözve a realizmust az impresszionista áramlással. Egy élénk bepillantás a női kecsességbe és a meditatív nyugalomba, amely látszólag egyszerű vonások révén személyiséget és meleget ad a rajznak.