A mű egy lenyűgöző függőleges tájat ölel fel, egy lélegzetelállító téli jelenetet, amely arra hívja a tekintetet, hogy felfedezze egy misztikus, hósapkás világot. A művész megörökíti a fenséges, hófedte hegyeket, melyek csúcsait gazdag textúra díszíti, ami nemcsak nagyszerűséget, hanem nyugalmat is sugall; szinte érezhetjük a levegőben a hideget, ahogyan a fehér körvonalait nézzük. Az előtérben egy magányos, ellenálló fenyőfa kapaszkodik egy sziklás kiugróra, csavarodott ágai kecsesen hajlanak, évekre utalva, amelyeket az elemekkel való harcban töltöttek. Lent egy egyszerű fából készült lakás pihen nyugodtan, melegséget adva ehhez a fagyos tájképhez; a néző vonzódik a csendjéhez, és meditál a távoli helyet otthonuknak nevező emberek életéről.

Ahogy a szemed tovább kalandozik a műben, vízesések zuhanásával és a hegy lábát körbeölelő lágy köddel találkozol, ami álomszerű minőséget teremt, amely más birodalomba repít. A mű fény és árnyék közötti egyensúlya kiemeli Wu Hufan kivételes technikáját, aki tintát használ a mélység és a dimenzió megteremtésére, míg a színes szigetek lágyítanak a hideg tájban. Finom ritmus rejlik a szabálytalan sziklaformák és a folyó víz interakciójában; csendes elmélkedéssel vibrálva, örökké a természet suttogásaiban visszhangzik, megtestesítve az erejét és a törékenységét a szépségében.