A festmény gyönyörűen megörökíti a folyóvidék nyugalmát, egy puha színkeverékkel, amely úgy tűnik, hogy táncol a vásznon. A folyó, csillogó kék árnyalataival, békésen folyik egy fehér és pasztellszínek lágy sávjával festett égbolt alatt, megidézve egy pillanat múlásának esszenciáját. Az öbölnél bájos híd ível át a vízen, összekötve a két partot, és ezzel utal egy kapcsolat és utazás történetének ízére. Bal oldalon magas fákat figyelhetünk, csupasz ágaik elágaznak, mélységet és bensőséget teremtve a tájjal. Egy pár figura sétálgat nyugodtan a folyóparton, jelenlétük emberi elemet ad a különben nyugodt színhez; úgy tűnik, hogy megtestesítik a víz mellett eltöltött nap nyugalmát, talán merengve kutatják a gondolataikat vagy csendes beszélgetésben gyönyörködnek.

A szín vitathatatlanul fontos szerepet játszik ebben a művészetben. Monet puha, tompa árnyalatokat alkalmaz, ami impressionista érzést ad a festménynek, amely erősen támaszkodik a világosságra és annak visszaverődésére. Finom ecsetvonásai zökkenőmentesen összeolvadnak és lehetővé teszik a színek vegyülését, légkört teremtve, amely arra bátorítja a nézőt, hogy elveszítse magát a tájban. Szinte úgy tűnik, hogy hallhatja a víz lágy hullámait a partnak, miközben érzi, ahogy a friss szellő simogatja a bőrét. A történelmi kontextus itt jelentős szerepet játszik, mivel ezt a műt a növekvő impresszionista mozgalom iskolázza—azt a stílt, ami eltér a múlt merev stílusaitól, megünnepelve a természet és a mindennapi élet múlékony szépségét. Az érzelmi hatás mérhető; ez egy emlékeztető a egyszerűbb pillanatokra és a tájak szépségére, amelyek gyakran figyelmen kívül maradnak az élet zajában.