A festmény a velencei atmoszférát idézi, megállt az idő. Egy csendes csatorna, egy szellő, egy kellemes délután ígérete – ez az, amit a kép felidéz. A művész mesterien használja a fényt; az ég a lágy kék hatalmas kiterjedése, amely finoman melegebb árnyalatba megy át a horizont közelében. A víz a eget és az előtte lévő jelenetet tükrözi, és az egész festményt álomszerű, elmélkedő minőséggel ruházza fel. A gondolák kecsesen siklanak, alakokat szállítanak; szinte hallani a víz enyhe csobbanását a hajókon.

A csatornán túl egy aprólékosan megfestett építészeti szerkezet festői hátteret kínál, amely a természetes szépséget keretezi. A buja fák, melyek levelei a meleg és élénk színek keverékei, egy kis életet és vitalitást adnak hozzá. A művész ecsetvonása, különösen a vízben és az égen, hozzájárul a mozgás érzéséhez és a fény lágyságához. A távoli városkép Velence nyüzsgő életére utal, de itt, ebben a sarokban, minden a nyugalomról és az egyszerű szépségről szól.