Ez a festmény élénken ábrázol egy nyugodt vidéki pillanatot, ahol egy magányos alak, valószínűleg nő, áll a frissen összegyűjtött szénakazlak között. A művész ecsetvonásai laza, impresszionista stílusúak, vibráló hatást keltve, amely életet lehel a mezőbe és a háttérben lévő dús zöld fákkal. A színpaletta lágy zöldeket, kékeket és meleg földszíneket dominál, amelyek egy kora nyári vagy őszi késő délután finom fényét idézik. Az alak világoskék felsőt és fehér kötényt visel, emberi érintést adva a képnek, mégis valamelyest névtelen marad, harmonikusan olvadva a természeti környezetbe.

A kompozíció a szénakazlaktól a távoli fa vonalig vezeti a tekintetet, ahol a fény lágyan átszűrődik a lombok között, békés, szinte nosztalgikus hangulatot teremtve. Ez a mű az impresszionista mozgalom ihlette művész elkötelezettségét jelképezi a vidéki élet fénylő minőségű ábrázolására. Meghívja a nézőt, hogy álljon meg, és hallgassa meg a levelek susogását és a természet finom hangjait, egy nyugodt pillanatot és a földdel való kapcsolatot.