A vászon a naplemente utolsó parázsával csillog; kikötői jelenet bontakozik ki, apró, jellegzetes pontok szimfóniájával festve. A technika, a pointillizmus, a vizet a fény és árnyék szőnyegévé alakítja, a színek minden egyes érintése hozzájárul az általános ragyogáshoz. Az ég narancs és sárga átmenete, mely finoman hűvösebb kékekbe olvad, a lent lévő csendes vizet tükrözi. Egy vitorlás, lobogó vitorláival átvág a csendes vízen, a fény és a színek finom játéka határozza meg a formáját.

Ez a darab a derű, a csendes elmélkedés érzetét idézi. A művész mesterien használja a színelméletet a vizuális lakoma megteremtéséhez. Mintha maga a levegő rezegne a lenyugvó nap színeivel. A művész megérti, hogy a szem hogyan keveri ezeket az egyes színpontokat, ami gyönyörű atmoszférikus hatást eredményez, a nézőt a tökéletes nyugalom pillanatába merítve. Ez a nap múló pillanataiban megtalálható szépség emlékeztetője, az idő egy elfogott lehelete.