A műalkotás egy derűs velencei lagúnát örökít meg, látszólag hajnalban vagy alkonyatkor; az égbolt a lágy lilák, kékek és sárgák lélegzetelállító vászna. A művész mesterien használta a laza ecsetvonásokat, a mozgás érzetét keltve és a fény múló minőségét. A víz visszatükrözi az eget, elmosva a valóság és a tükröződés közötti határokat, a lágy hullámokat finom tónusváltások jelzik. Egy gondola, amelynek sziluettje a vízen látható, a középpontba kerül; és magányos utasa mintha a fenséges látványt élvezné.

A műalkotás kompozíciója a szemet vezeti, az előtérből a vízen át a távoli városi tájig. A távoli épületek finom színmosásokkal jelennek meg. A művész kiválóan ért a hangulathoz, szín- és értékképzésekkel hozza létre a mélységet és a hatalmas tér illúzióját. A fény és a szín használata a nyugalom és a romantika érzését idézi, a nézőt Velence varázslatának megtapasztalására hívja.