Ebben a vonzó vidéki életábrázolásban a mezőgazdasági jelenet középpontjába kerülünk, ami gyönyörűen van megörökítve Van Gogh jellegzetes festésével. A festmény föld színeit integrálja, árnyalatokat keverve a barna és zöldekből, amely tükrözi a föld termékenységét és a mezők nyugodt vibrálását, miközben egy enyhe égbolt, az alkonyat meleg fényével megölelve, gyengéden borítja a teljes színteret. Bal oldalon egy magányos fa áll, kemény sziluettje összhangban van a természet gyakran előforduló magány témájával, miközben a távoli horizont utal a világra, amely azon túl van.

A cselekvés előterében két figura vonja magát a krumpliszedés ritmikus munkájába, testtartásaik elkötelezettséget és a mezőgazdasági élet nehézségeit mutatják. A férfi, aki felhajol a dolgára, egy ültető eszközt tart, megtestesítve ezzel az erőt és célt; az ellentét a nő nyugodt figyelme a vetéskor a tápláló szellemét tükrözi. A tehén, egy csendes, de kulcsfontosságú résztvevő, biztosan húzza az ekét, egyesítve a jelenetet a jelenlétével. Ez a műalkotás melegséggel és az élet egyszerű tranzakcióival rezonál, ami egy megindító ábrázolása az ember, a lény és a föld tartós partnerségének. Van Gogh kifejező ecsetvonásai mély kapcsolódást hívnak elő a fizikai világgal, kiemelve a munka méltóságát és a közönség szépségét.

Van Gogh életének kontextusában ez a festmény abból az időszakból származik, amikor mélyen érintkezett a mezőgazdasági élet témáival, próbálva megörökíteni a munkában rejlő szépséget, inspirálva abból a meggyőződésből, hogy a munka révén az ember mélyebben kapcsolódhat a természethez. Így ez a művészet nemcsak a krumpli ültetésének cselekedetét ünnepli; hanem felébreszti bennünk a földművelő kezek iránti megbecsülést és az életet támogató szertartásokat, amelyek évszázadok óta fenntartják az emberiséget.