A jelenet a mindennapok tapintható érzésével bontakozik ki; egy nyüzsgő kikötő kel életre egy drámai ég alatt. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék kölcsönhatását, a gyülekező viharfelhők pedig komor, de lenyűgöző légkört vetítenek a jelenetre. Az épületek egymás mellé zsúfolódnak, meleg téglás tónusuk kontrasztot alkot a víz acélszürkéjével. A kompozíció vezeti a tekintetet, a töltésen összegyűlt alakokra és a hajózásra készülő hajókra irányítva a figyelmet.

A ecsetvonások pontosak, a víz textúráit, a hajók durva fáját és az emberek ruházatának különböző szöveteit figyelemre méltó részletességgel jelenítik meg. A színek gazdagok és földesek, a piros és narancs tónusai pedig meleget visznek a máskülönben hideg palettába. Könnyű elképzelni a kikötő hangjait: a hajók nyikorgását, a sirályok kiáltásait és a gyülekező városlakók közötti suttogó beszélgetéseket. Ez a festmény a csendes várakozás érzését idézi, egy időben megörökített pillanatot, mielőtt a vihar teljesen kitörne.