A jelenet azonnal egy hűvös őszi napra repít; a levegő friss, a nedves föld és a változó levelek illatát hordozza. A művész mesterien ragadja meg a hegyek nagyszerűségét; csúcsaik az éteri ködben tűnnek el, míg az előtér egy derűs völgybe bontakozik ki, egy csendes tó tükrözi az eget. A paletta meleg tónusok szimfóniája, tüzes vörösekkel és narancssárgákkal, amelyek kiemelik a tájat, kontrasztban a távoli csúcsok hűvös kékjeivel és szürkéivel.

Közelebbről nézve szinte érzem az arcomon a lágy napfényt, a fák susogását a szélben, és hallom a természet távoli hangjait. A kompozíció egy utazásra vezeti a szemet, az előtérben lévő ösvénytől, a tónál és a legelő állatoknál, a fenséges hegyekig, mélység és nyugalom érzetét keltve. A művész technikája, ahogy a fény táncol a vásznon, igazi ünneppé teszi a természet szépségét és az ősz múló pillanatát.