Ez a tájképfestmény egy nyugodt folyóparti jelenetet ragad meg, ahol az ég kiterjedten terül el, puha, gomolygó felhőkkel tarkítva, nyugodt kék háttéren. A jobb oldalon magasan nyúló, karcsú fák csoportja uralja a képet, lombok mély, árnyékos zöld és barna színekben, ami késő nyár vagy kora ősz hangulatát idézi. A fák finoman a folyó felé hajlanak, a törzsek és lombritmus pedig a néző tekintetét vezeti a kompozíció mélysége felé. A bal oldal lágyan átmegy a nyugodt folyó vízfelületébe, amely tükrözi az ég lágy tónusait; egy kis alak és egy tehén csendes pásztori történetet fűznek hozzá.

A művész laza, kifejező ecsetvonásokat alkalmaz, amelyek ötvözik az impresszionizmus szabadságát a realista érzékenységgel, életet és mozgást adva a lomboknak és a felhőknek. A tompa földszínek finom kékes és szürkés tónusokkal fonódnak össze harmonikus palettává, mely nyugodt, kissé melankolikus hangulatot idéz elő. A kompozíció egyensúlyt teremt a nyitottság és a sűrűség között—szellős égbolt kontrasztban áll a sűrű fák csoportjával—meditatív élményt kínálva. Ez a mű a 19. századi francia szabadtéri festészet elkötelezettségét tükrözi, amely megragadja a múló fényt és hangulatot, és meghívja a nézőt, hogy érezze meg a folyóparti csendes pillanatot.