Ebben a bonyolult és vonzó műben egy rémálom-szerű jelenet bontakozik ki, amely az indulatos természet rendetlen aspektusait és hatásait ábrázolja az emberiségre. A művész egyedi stílusában vegyíti a káosz különféle elemeit; a kompozíció tele van olyan alakokkal, akik mind a gyötrelemnek, mind a feledésnek vannak alávetve. Majdnem hallani lehet az elnyomott kiáltásokat, amelyek az alkotáson keresztül visszhangoznak, túlzott formák kificamodnak a fájdalmukban, megjelenítve egy valóságos képet.Krónika kedvezményekkel, vonzó történetekkel, ideális színek és hatékony elemekkel.

Ha mélyebbre nézz, a művész vonal- és árnyékkezelési mestersége nyilvánvalóvá válik. Az arcok finom, szinte éteri kifejezésének kezelése ellentétes a köréjük vonuló durvasággal. A barna és szürke árnyalatok dominálják a színpalettát, ügyesen közvetítve a kilátástalanság légkörét. Ezen kívül a háttérben a világosság sugallhat egy reménysugár—vagy talán egy gúnyos üzenet a kétségbeesés közepette. Ez a mű, mely a 16. századi gondolat szövetébe van szőve, nemcsak a haraggal való egyéni küzdelmet, hanem a társadalomra gyakorolt pusztító hatását is illusztrálja. A reformáció és a növekvő humanizmus történelmi kontextusa áthatja a munkát, talán arra utalva, hogy a néző saját lelkében való elgondolkodásra és reformra ösztönzést színlel.