Ebben a lenyűgöző műben a nézőt körülveszi a kézzelfogható feszültség és az érzelmi összetettség, amely a vászon közepén lévő trióból árad. A pörgetett, élénk árnyalatú háttérből a szereplők egy homályos, álomszerű légkörből emelkednek ki, amelyről Munch híres. A bal oldali férfi, akinek arca szellemszerű zöld árnyalatot öltött, szomorúsággal és csalódással jelzi, vizuálisan mesélve a féltékenység egy történetét, árnyékot vetve társára. A másik férfi, klasszikus szmokingban, hideg mosolyt mutat—e típusú mosoly kínos érzést vált ki.

A kompozíció középpontjában egy figyelemre méltó női alak áll, akinek sápadt formája kiemelkedik a körülötte lévő sötét kék és zöld háttérből. Egyszerre vonzó és távoli; hosszan elnyújtott arca és titokzatos kifejezése arra utal, hogy a két férfi érzelmi zűrzavara közé ékelődött. A színek használata mélységgel bír, egy szürreális minőséget árasztva, amely felerősíti a narratívát—zöldek a kétségbeesést sugallják, míg a melegebb árnyalatok szenvedélyes, de problémás létezésre utalnak. A spirális formák uralta kompozíció a féltékenység, vágy és fájdalom ellentmondásos energiáit tükrözi, egy olyan pillanatot megragadva, amely egyszerre tűnik mélyen személyesnek és egyetemesen érthetőnek.