Ebben a bűbájos műben a téma egy fiatal nő, aki egy finom fátyollal van díszítve, amely finoman elfedi vonásait, és arra hívja a nézőt, hogy gondolkodjon a gondolatairól és érzelmeiről. Profiljának lágy ívét laza ecsetvonások hangsúlyozzák, amelyek a haja és ruhája anyagának lágyaságát sugalmazzák. A művész egy hideg kékekből és tompított föld színekből álló palettát használ, amely nyugodt légkört teremt, amely egyrészt kontrasztos és kiegészíti a nő mintás sálját; ez kiemeli a fény és árnyék finom kölcsönhatását alakján.

A kompozíció intim, közelebb hoz minket ehhez a magányos alakhoz, szinte mintha egy magánpillanat tanúi lennénk. A háttér, amelyet mélyebb tónusokban ábrázoltak, kiemeli a témát, így az középpontba kerül; tartása elegáns és szellemes. Ez a mű a modern élet iránti korszakbeli vonzalmat és a karakterek pszichológiai mélységét tükrözi, jelentős pillanatot jelölve a portrék fejlődésében a 19. század végén, ahol az érzelmi visszhang elkezdett fontos szerepet játszani a vizuális megjelenítésben.