Ebben a nyugtalanító tanulmányban a figura éterikus szépsége majdnem mágnesként vonzza a figyelmet. A kompozíció a nyugalom érzését sugározza; feje kissé hátradől, szemei gyengéden csukva, mintha egy álomban elveszett volna. A hajának puha, folyékony vonalai finoman omlanak, körülölelik az arcát, és felerősítik a mű domináló könnyűségét. A finom ecsetvonások révén szinte érezhetjük a körülötte lévő hideg levegőt, amely a megnyugtató élet törékenységéről való elmélkedésre invitál.

A tompa színpaletta – főként monokromatikus, grafit árnyalatokkal – introspekciót idéz elő. Az árnyékok finoman simogatják az arcvonásait, mélységet és dimenziót adva egy amúgy lapos háttérhez, fokozva jelenlétét. Ez az egyszerűség lehetővé teszi, hogy a néző pillantása tovább időzzön, mintha a nyugodt kifejezés mögött megbúvó történetet szeretnék megérteni. A történelmi kontextus, amely a prerafaelita mozgalomban gyökerezik, a hagyományos szépségstandardok elutasítását hangsúlyozza, inkább a nyers és szívbemarkoló hitelességet preferálva. Ez a tanulmány nemcsak a művész készségét ragadja meg, hanem az emberi tapasztalat érzelmi súlyát is, minden vonal és ív rezonálva a megannyi kimondatlan szóval.