A mű egy magányos alakot, egy nőt mutat be, aki kegyelmével uralja a vásznat. Alakját folyó ruhák borítják, melyek a mélyvörös és barna gazdag, földes tónusaiban jelennek meg, testéről lefelé hömpölyögve. Egy nagy cserépedényt egyensúlyoz a fején, egyik karját felemeli, hogy megtartsa a súlyt, a másik pedig finoman az oldalán nyugszik, megteremtve a derűs nyugalom érzését. A művész ügyesen használja a fényt és az árnyékot, hogy megformálja vonásait, békés elmélkedés légkörét kölcsönözve kifejezésének.

A háttér lágyan elmosódott, ami szürkületi vagy holdfényes jelenetet sugall. Egy nagy, világító gömb – valószínűleg a hold – lágy ragyogást vet a jelenetre, misztikus minőséget kölcsönözve. A művész technikája, a textúrára és a légköri perspektívára helyezett hangsúllyal időtlen minőséget kölcsönöz a műnek, ami az ősi szépség és az állandó emberi tapasztalat érzését idézi.