Ebben a katedrális belső terét ábrázoló jelenetben a fény és árnyék finom játéka szinte hallgatag elmélyülés világába vezet bennünket, mellette a hatalmas kőépítménnyel. A művész mesterien alkalmazza a chiaroscuro technikát, kiemelve az erős kőtartó oszlop köré csoportosuló alakokat, akik ruházatukkal — meleg okker, mély kék és földszínek — szemben állnak a körülöttük lévő sötétséggel. A durva kőfelület és a vállközép díszítésének részletei tapintható valóságot keltenek.

A kompozíció egyensúlyba hozza a mozdulatlanságot és a narratív feszültséget: ülő és álló alakok halk beszélgetésben vagy magukba merülve vannak. Pozícióik és viseletük sokszínű kulturális hátteret vagy múló barátságokat és elmélkedéseket sejtetnek ebben a szent, tágas térben. A művész ecsetvonásai bensőséges emberi történeteket mesélnek el a tágas építészeti környezetben, csendes érzelmi hullámzást keltve, amely egyszerre időtlen és mélyen emberi – az árnyék rejtélyt tartogat, míg a meleg fény e gyülekező lelkekre irányítja a figyelmet.