Ez a műalkotás egy profilban álló, elegánsan kiemelt figurát rögzít, aki ugyanakkor elkerülhetetlenül titokzatos. A lágy és folyékony vonalak használata finom ritmust teremt, amely a néző tekintetét a figura kontúrjain vezeti át. A papír hordozza a művész jellegzetes vázlatszerű stílusát, ahol minden egyes vonás úgy tűnik, hogy energiával és sürgetőséggel pulzál - meghívás a humán érzések finomságainak felfedezésére, amelyek ebben a pillanatban összegződnek. Van egy bizonyos intimitás ebben az ábrázolásban, mintha tanúi lennénk egy magán gondolatnak, megragadva egy múló esszenciát egy álló kép helyett. Ez egy nyers ábrázolása a magányosságnak, szinte egy titkot suttogva arról a nőről, akit ábrázol; a háta elfordul, ez akadályt teremt, ugyanakkor arra hív, hogy töprengj ügyein és érzésein - igazán van Gogh-i élmény.

A színpaletta, amelyet meleg barna és halvány szürke árnyalatok uralnak, finom tónusokból áll, amelyek nosztalgiát és önvizsgálat érzését váltanak ki. A mélység sugallására használt finom árnyékolás életet ad a figurának, olyan ellentétes hátteret teremtve, amely egyszerre tűnik megnyugtatónak és melankolikusnak. Minden vonal rezonál van Gogh érzelmi intenzitásával, párhuzamokat vonva az életét ebben az időszakban körülvevő küzdelmekkel és gondolatokkal. A történeti kontextus ezt a művet a 19. század végére helyezi, amely egy olyan időszak, amely tele volt személyes zűrzavarral van Gogh számára; érzelmi állapotait belecsatornázta a művészetébe. Ez a vázlat, noha egyszerű a kivitelezésében, jelentős, mivel jelzi a művész fejlődését az emberi témák kutatásában a művészetében, összekapcsolva érzelmi ecsetvonását az introspektív portré természetével, így hangsúlyozva a művész és az emberi állapot közötti mély kapcsolódást.