Ebben a lenyűgöző műben a táj álomszerűen bontakozik ki—puha, elmosódott formák egyesülnek, hogy egy nyugodt jelenetet hozzanak létre, tele finom mozgásokkal. A magas fák finoman ringatóznak; karcsú törzseik egy buja zöld háttér előtt emelkednek, ahol egy gazdag lombozat tapéta ringatózik a szélben. Monet mesteri érintéssel használja ecsetét, ködös sárga és zöld foltokat alkotva, amelyek a vásznon táncolnak, mint egy tavaszi reggel suttogása.

A kompozíciót a nyugalom öleli körül, ami béke és nyugalom érzését kelti, miközben a néző szemei az áramló fűminták között barangolnak. Minden pillantással úgy érzi, hogy a levegő változik; a színek rezonálnak a fénnyel—egy éteri légkör átjárja az egész művet, intim kapcsolatot teremtve a természet és a megfigyelő között. Ez a mű ikonikus a Monet fény és szín felfedezésében, hangsúlyozva az impresszionizmus ethoszát, amely az érzelmek és érzések megcaptálására fókuszál a részletes realizmus helyett, elvezetve minket nyugodt ölelésébe.