Ez a műalkotás egy ősi kyotói templom nyugodt jelenetét mutatja be, közvetlenül egy őszi eső után. A kompozíció központjában a templom hatalmas fa kapuja áll, amelyet a meleg őszi árnyalatokban — élénk narancs, lágy zöld és egy kis fakó sárga — pompázó fák öveznek, amelyek harmonikus kontrasztot alkotnak a súlyos építészettel. A művész mesteri ukiyo-e nyomdatechnikáját a finom vonalvezetés és a finom színátmenetek tükrözik, amelyekkel a cseréptető részletes kidolgozását és az esőtől nedves talaj finom tükröződéseit egyaránt megörökíti. A kompozíció a szilárdság és a folyékonyság között egyensúlyoz: az impozáns kapu az alkotás stabil alapját képezi, míg a tükröződő víz és a lágyan lengedező lombok életet és mozgalmasságot kölcsönöznek a képnek.

Érzelmileg a mű nyugalmat és tiszteletet sugall: a nedves felület lágyan visszatükrözi a fölötte lévő épületeket és színeket, mély, csendes intim kapcsolatot hozva létre a természet múlandó szépségével. Történelmi értelemben ez a mű a 20. század közepén készült, folytatva a japán fametszet hagyományait, miközben modern atmoszférát és helyszínérzetet közvetít. A visszafogott színpaletta és kifinomult kivitelezés tisztelgés a templom szellemisége előtt, és elmélkedésre hív arról a pillanatról, amikor a természet és az emberi alkotás harmonikusan együtt léteznek.