Ez a finom rajz megörökíti egy fiatal lány csendes befelé fordulását, amint egy elegánsan ívelt szék támlájának dől. A vonalak könnyedek, mégis magabiztosak, megmutatva a művész minimalista ábrázolásmódját — minden vonás célzott, inkább sejtet, mint határozottan meghatároz. A lány tekintete közvetlenül a nézőre szegeződik, szemeiben finom melankólia vagy gondolkodó ártatlanság tükröződik, amit lazán rajzolt hajának puha textúrája és egyszerű ruhája finom redői erősítenek. A háttér visszafogott, szinte nem létező, alig észrevehető ajtó- vagy falpanel-hatásával, amelyek nem vonják el a figyelmet, de térbe helyezik a figurát.

A függőleges kompozíció megkapó, hangsúlyozza a szék karcsúságát és a lány laza, szinte tétován lustálkodó testtartását. A monokróm paletta, változatos ceruza- vagy metszetvonásokon alapulva, intim és múló légkört teremt — mintha egy csendes, időben felfüggesztett pillanat tanúi lennénk. Történelmileg a mű a 19. század végi portréfestés irányzataival rokon, ahol a kifejezőkészség és a finom érzelmek kerültek előtérbe a díszítő részletekkel szemben. Ez a mű a minimalizmus erejét mutatja be az emberi szellem megragadásában; a finom vonalak csendes elmélyülésre hívnak, egyre mélyebbre vonva a nézőt a fiatal alany elgondolkodtató hangulatába.