A jelenet a vidéki harmónia tapintható érzésével bontakozik ki; a laza és élénk ecsetvonások egy napfényes nap esszenciáját ragadják meg. Figurák szóródnak szét a tájon, az örökös aratás feladatában vesznek részt. A lombozat buja zöldjei és az égbolt lágy kékjei ellentétben állnak a megművelt földek földszíneivel, vizuális szimfóniát alkotva. Szinte érezni a nap melegét és hallani a levelek finom susogását. A kompozíció visszahúzódó síkjaival és a figurák dinamikus elrendezésével a szemet a jelenet mélyére vonzza, a humanizmus és a természet közötti kapcsolatra való elmélkedésre invitálva.