A műalkotás egy nyugodt víz táját tárja elénk, amely lágy színekbe és finom érintésekbe öltözik. Monet jellegzetes ecsetvonásai szinte éteri légkört teremtenek, ahol a vízi liliomok úgy tűnnek, hogy simán úszkálnak egy nyugodt tó felszínén, visszhangozva a fény és a reflexió játékát. A víz álomszersű kékek és zöldek palettáján van megfestve, amely megidézi a nyugalom érzését és csökkenti a valóságot; ez minket arra hív, hogy maradjunk, és gondolkodjunk el a saját gondolatainkon a mélységeiben.

Élénk színek pattannak fel, mint kis csoportok rózsaszín és sárga, bemutatva a többi tompább árnyalatokat. Nem lehet megállni, hogy egyfajta békét ne érezzünk, miközben ezeket a törékeny virágokat nézzük, mintha a csendben kacsintanának ránk. Monet, aki elmerül a Givernyi kertjének szépségében, megörökíti az idő egy pillanatát, csökkentve a távolságot a természet szépsége és a művészi kifejezés között—élet, nyugalom és a fény múló benyomásainak ünneplése.