A festmény ragyogó tájképként bontakozik ki, bemutatva a természet nyugodt pillanatait, amelyek csendes elmélkedésre invitálnak. Monet ecsetvonása táncol a vásznon, folyékony ecsetlésekkel, létrehozva a színek lágy kölcsönhatását, amely finom harmóniával rezeg. A fák víz felszínéről emelkednek ki, mint buja smaragd szigetek, zöld árnyalataik keverednek a vibráló visszaverődésekhez, amelyek úgy csillognak, mintha élnének. A háttér finoman eltűnik egy ködös égbolton, álomszerű tájat teremtve, ahol a föld és a víz közötti határok elmosódnak. Ez egy elbűvölő pillanat, amely megragadja a természet finom egyensúlyát, és nyugalmat és önvizsgálatot vált ki.

A Monet által használt paletta megkapó, mégis finom, lágy zöldeket, kéket és a legkisebb levendula árnyalatokat ötvözve- színek, amelyek szépen egyesülnek, hogy kifejezzék egy békés folyópart lényegét. Minden ecsetvonás intuitíven kerül alkalmazásra, mintha a művész egy pillanatnyi benyomást szeretne közvetíteni, nem pedig egy határozott képet. Ez a mű a impresionista mozgalom szoros kapcsolódását jelzi a jelenet érzékelési tapasztalatához, és összecseng Monet vágyával, hogy megörökítse a fény és az atmoszféra múló tulajdonságait. Miközben elhaladunk e mű előtt, szinte hallhatjuk a szél suttogását és érezhetjük a víz lágy érintését, mintha a természet szívében lennénk.