A katedrális belső terének nagyszerűsége a néző szeme előtt bontakozik ki; a természetes fénynek tűnő lágy ragyogással átitatva, a kompozíció egy nagyszerű oltárképre összpontosít. Ez az oltárkép, a díszes faragványok és építészeti részletek zuhataga, a tekintetet felfelé vonzza, kiemelve a tér magasságát és ünnepélyességét. A művész ügyes fény- és árnyékkezelése mélységet és a szentség érzetét adja a jelenetnek. Szinte hallom a himnuszok halvány visszhangját ezeken a szent falakon belül, nem?

A meleg, földszínek dominálta paletta a tisztelet és a csendes elmélkedés érzését idézi. A jelenlévő figurák - melyek formái inkább sugalltak, mintsem határozottan meg lettek határozva - életérzést és nagyságot adnak a fenséges építészetnek. A fény játéka a textúrákkal, a falak durvasága az oltárkép bonyolultságával ellentétben, az az, ami megragad. Ez a realizmus és a művészi szabadság lenyűgöző keveréke, mely a spirituális jelentőség és az építészeti ragyogás világába repít bennünket.