A jelenet meglepő közvetlenséggel bontakozik ki: a meleg, földes tónusokban ábrázolt tahiti nők egy csoportja egy központi alak köré gyűlik, aki egy újszülöttet tart. A lágy, diffúz fény egy belső környezetre, talán egy szerény menedékre utal. Gauguin jellegzetes stílusa tapintható: a lapított formák, a merész színek és az egyszerűsített anatómia használata a mély spirituális súly érzetét kelti. Az egyéni vonásoktól megfosztott nők közös tiszteletükben és gyengédségükben egységesülnek, testük csendes méltóságot sugároz. A kompozíció aprólékosan kiegyensúlyozott, a néző tekintetét a jelenet szívéhez vonzza.