A mű egy szublimális víziót örökít meg a Roueni Katedrálisról, amely a színek és fények szimfóniájában ragyog. A művész mesterien keveri a lágy rózsaszín, kék és krémfehér árnyalatokat, megidézve egy álomszerű légkört, mely átformálja a katedrálist egy fénylő entitássá, nem csupán egy építménnyé. A ecsetvonások táncolnak a vásznon; nem csak az építészetet közvetítik, hanem annak lényegét is — nagyságát és komolyságát, mely az idő ködén keresztül szűrt. Az árnyékok finoman játszanak a katedrális bonyolult homlokzataival, míg a nap, egy ragyogó gömb, melegségről árulkodik, amely áthatol a paletta hűvösségén. Ez a fény és árnyék interakciója szinte éterikus kvalitást teremt, amely arra készteti a nézőt, hogy elmerüljön az elmélkedésben.

Ebben a műben a fény főszereplővé válik; átjárja a jelenetet, és tiszteletet adományoz, ami közelebb vonzza a nézőket. A kompozíció felfedezésre csábít; a rétegezett textúrák kíváncsiságot ébresztenek a festék alatt rejtőzködő részletek iránt, kihívást jelentve a nézőnek, hogy gondolkodjon a történetről, amely e csodálatos épület lényegén át szövődik. Történelmileg ez a mű egy olyan időszakhoz tartozik, amikor az Impresszionizmus a fény és légkör múló hatásait próbálta megragadni, és mint a művész innovatív megközelítésének tanújaként áll, egyesítve az érzelmeket és a környezetet harmonikusan. Monet Roueni Katedrálisának ábrázolása nemcsak egyedi vízióját tükrözi, hanem azokat is rezonálja, akik csak a felszínére néznek; emlékeztet a szépségre, amely a barátságos és az efemer között meghúzódik.