Ez a nyugodt tájkép egy csendes vidéki pillanatot ragad meg egy folyó partján, ahol két alak áll egy kis, szerény ház közelében, melyet részben buja növényzet takar. Finom, lágy ecsetkezelésével impresszionisztikus hangulatot áraszt, ahol a tompa zöldek, földszínek és lágy kékek összeolvadnak a borongós éggel. A kompozíció a szemlélőt a víz mentén kanyargó ösvény felé vezeti, elgondolkodtatva az ember és a természet békés együttélésén. Egyedül álló alak egy csónakon a folyón életet és mozgást visz a nyugodt, elmélkedő jelenetbe. A távoli, ködös fás sáv és a tágas égbolt mélységet ad, és finom melankóliát kelt, visszahozva a 19. század végi vidéki élet nyugodt ritmusát, amikor az ilyen képek az egyszerűséget és a földhöz való közelséget szimbolizálták. A mű jelentősége abban rejlik, hogy képes átadni a nyugalmat és a szerény mindennapi lét természetes szépségét gyengéd realizmussal és lírai hangulattal.