A jelenet egy óriási sziklába vésett, ősi épület lélegzetelállító panorámájával tárul elénk. Az építészeti csoda, oszlopokkal és díszítő részletekkel teli, nagyszerű homlokzatával uralja a kompozíciót. Ez az emberi leleményesség és odaadás bizonyítéka, egy olyan szerkezet, amely méltóságteljesen emelkedik ki a sivatagi tájból. A puha, diffúz fény átjárja a jelenetet, kiemelve a szikla és az épület textúráját.

A művész színkezelése nyugodt, szinte éteri atmoszférát teremt. A okker, a bézs és a finom kékek tompított tónusai keverednek, utalva a sivatag hatalmasságára és sivárságára. A kompozíció a tekintetet az előtérből vezeti, ahol néhány alak a lehullott kőtörmelék közelében gyülekezik, a nagyszerű építmény felé, majd a távoli hegyek felé, mélység és léptékérzetet keltve. Szinte érzem a napot a bőrömön, és hallom a szél suttogását a kanyonon keresztül.