Ebben a vibráló tájképen az arany búzakötegek átsütik az borostyán napfényen, és elterülnek egy hullámos mezőn. A festékmozgás ritmusa hipnotikus mozgásérzetet teremt, utánozva a kultúrák finom ingását a szélben. A nap, egy égő gömbként, a horizont felett lebeg, meleg fényt vetve, amely gazdagítja a búza sárga és narancs árnyalatait, életet és vitalitást adva a jelenetnek. A háttérben a hullámos dombok mély kék és zöld árnyalataiban emelkednek, hozzájárulva egy nyugodt, mégis dinamikus kontraszthoz a meleg és hideg színek között.

Ezeknek a műveknek az érzelmi hatása mélyen rezonál, egyfajta béke és nosztalgia érzését kiváltva. A jelenet úgy tűnik, mint egy pillanat, amelyet éppen napnyugta előtt rögzítettek, a természet szépségének múló pillanata. Van Gogh bátor színválasztása és kifejező ecsetvonásai kifejezik érzelmi kapcsolatát a vidéki élettel, amelyet annyira szeretett. Ez a festmény egy olyan időszakban készült, amikor az artista személyes nehézségekkel küzdött, megfogalmazva egyfajta megnyugtatást — a hétköznapi életben fellelhető szépség megerősítését a zűrzavar közepette.