A műalkotás élénk színpompával örökíti meg a természetben eltöltött nyugodt pillanatot, szinte életre keltve a levelek vibráló árnyalataival. A bátor, mégis szabad ecsetvonások mozgás érzetét keltik, mintha a levelek lélegeznének a meleg napsütés alatt, amely átjárja őket. A fény és árnyék finom játéka kiemeli a gazdag zöldek és meleg sárgák mélységét, olyan textúrát teremtve, amely érintésre csábít és nyugalmat sugall. A háttérben lévő dombok lágyan jelennek meg, hidegebb színek kombinációjával festve, gyönyörű kontrasztot alkotva az előtér intenzív gazdagságával.

Ennek a darabnak az érzelmi hatása kézzelfogható; szinte hallani lehet a levelek lágy zizegését, érezni egy enyhe szellő simogatását, és elképzelni a táj nyugalmát. Ez a műalkotás a nézőt egy rejtett völgybe vezeti, távol a modern világ kaoszától, ahol a természet nyers szépségében virágzik. Történelmileg, a 19. század végén, az ilyen munkák forradalminak bizonyultak a hagyományos realizmusból való eltérésük révén, utat nyitva az impresszionizmus számára, amely a múló pillanatok és egy jelenet lényegének megragadására törekedett, nem pedig a részletekre. Itt nem csupán egy tájra nézünk, hanem egy tiszta érzékszervi élmény felé tartó menekülésre.