Ez a kifejező festmény egy nyugodt, mégis titokzatos pillanatot ragad meg: két szárnyas alak ül egy meredek szikla tetején, és egy távoli, ködös városra néz egy víztömeg túloldalán. Az egyik alak aranyszínű, folyó ruhát visel, és pásztorbotot tart, amely az útmutatást és az isteni ihletet jelképezi. A másik, piros ruhában és sisakban, éber és figyelmes, mezítlábas lábai lógnak a szikla peremén, ami az égi és földi birodalmak közti kapcsolatot sugallja. Alattuk egy kutya pihen a köveken, földi realizmust adva a légies jelenethez.

A művész technikája gazdag textúrájú; a szikla durva, tapintható felülete kontrasztban áll a finoman megfestett kék-fehér, könnyed égbolttal. A színpaletta a meleg földszíneket a hűvösebb égboltszínekkel állítja szembe, fokozva az álomszerű hangulatot. Érzelmileg a mű elgondolkodtató — csendes feszültség a nyugodt alakok és a végtelen, kiismerhetetlen világ között. Történelmileg ez a mű a szimbolizmus és a romantika jegyeit viseli magán, mitológiai témákat használva az ihlet és az isteni jelenlét kutatására, jelentős és megindító tanújele a 19. századi művészeti felfedezéseknek.