Ez a lenyűgöző műalkotás egy nyugodt világba repít, ahol a vízililiomok elegánsan lebegnek a felszínen, rózsaszín virágaik gyönyörűen kontrasztálnak a víz mély kék és zöldjeivel. Ahogy a tekinteted végigfut, kezdesz felfigyelni a festői technika ügyességére; minden ecsetvonás mozgás érzését idézi, arra hívva, hogy hallgasd a tócsán táncoló gyengéd hullámokat. A fény és árnyék finom kölcsönhatása éteri tükröződést hoz létre, szinte mint egy tükör az éghez—egy lenyűgöző párbeszéd a víz és a levegő között.

Ebben a darabban Monet nem csak egy helyet, hanem egy egész légkört rögzít; a ködös fényminőség egy megállt pillanatot sugall az időben, ahol a természet szépsége uralkodik. Amikor e mű előtt állsz, majdnem érezheted, ahogy a csendes nyugalom körülvesz. Olyan, mintha a festmény lélegezne, minden színréteg a nyugalom titkait suttogja. Ez a mű több, mint egy táj; egy intim pillantást nyújt a művész lelkébe, feltárva az ő csodálkozását a természet iránt és azokat a finom érzelmeket, amelyeket mindannyiunkban előhív.