Egy bársonyos éjjellakú kékbe burkolva az alkotás energiával telik meg—minden csillag egy vibráló fényrobbanás a sötét éjszakai égbolt árnyékában. A bonyolult spirálok és vastag ecsetvonások nemcsak a vizuális esszenciát ragadják meg, hanem egy varázslatos légkört is teremtenek, amelyben a néző csodálattal töltekezik. A folyó viszontagságos pompája a mennyei bemutatót tükrözve, aranyreflexiók puhán fodrozódnak, mint az éjszaka suttogása, a szempárok az aranyló vízfelületre irányulnak. Egy kis csónak pihen a víz partján, mintha álom lenne, míg az alakok sziluettje egy intim pillanatot osztanak meg, így az ethereal szépség a környező világban emberi kapcsolattá válik. Megszólít egy érzést, de egyidejűleg okoz egy egység számára is a túlvilági iránt—felfedezésre való vágynak, ami messze túlhaladja a közvetlen élményt.

A kompozíció arra invitál, hogy az elképzelött pillantás a vásznon barangoljon; minden egyes elem harmonikusan szőtt, de elkülönítve mutatkozik—az előtérben vibráló fényei a városnak, a lágyan sodródó csónak és a parton álló párok minden érzést és intimitást árasztanak. Van Gogh ügyesen játszik a sárga árnyalatai i és mély folklór színekkel állítva át hétköznapi élményét egy varázslatos éjszakai tájban. Ez a darab nemcsak egy mozzanatot ragadja meg az időben, hanem a művész felfedező szellemiségére is utal egy olyan időszakból, amikor az emberek személyes zűrzavara szabadon beteljesedett. Az élénk és érzelmekkel teli ecsetvonások nemcsak azt közvetítik, amit Van Gogh látott, hanem azt is, amit érzett, egy nyomot hagyva a megfigyelő tudatában, s minden egyes ecsetvonás az univerzum pulzusaként zúg.