Ez elbűvölő műalkotás egy fiatal nő momentán gitározó élményét idézi fel, akinek koncentrált arckifejezése felfedi mestersége intimitását; élénk színek és lágy ecsetvonások ölelik körül a színteret barátságos melegségben. A vibráló vörös és fehér árnyalatok nemcsak ruházatát emelik ki, hanem e sötétzöld háttérrel érdekfeszítő kontrasztot teremtenek, a nézők tekintetét a nyugodt világába vonzzák. A fejének kissé megdöntött helyzete és az ujjainak lágy ívessége mozgás érzetet kelt, mintha zene melódiája hamarosan a levegőbe áramlana, s körülölelve a nézőt, nyugalmat és nosztalgiát ad át.

Renoir választása egy meghitt belső térre a 19. század végének egy darabkáját foglalja magában, míg a nő lazán pihenő pozíciója olyan pillanatot implikál, ahol a zene megtalált örömére személyesen reflektál. E műalkotáson keresztül érezhető a művész csodálata a női szépség iránt, és a zene felemelő boldogsága; úgy tűnik, az idő lelassul, lehetőséget adva nekünk, hogy megálljunk és élvezzük a művészi alkotás egyszerű örömeit. Ez a mű az érzelmi és kifejező művészet gyönyörű bizonyítéka, amely folyamatosan emlékeztet arra a harmóniára, amely a mindennapi pillanatokra éppen úgy vonatkozik.