A sötét zöld és barna lágy tónusai között, egy fonott kosár a középpontban áll, tele bőségesen változatos almákkal, különböző érési fázisokban—néhány gazdagon aranyszínűen fénylik, míg mások inkább mattan tűnnek. A kosár textúrája és az almák sima héja közötti kontraszt arra hívja fel a nézőt, hogy érintse meg és érezze a kompozíció rusztikus báját. A kosár alján néhány magányos alma hever, talán arra utalva, hogy az idő múlásáról vagy a betakarítás folyamatáról van szó; ők a természet életciklusát és volatilis évszakait idézik fel.

A festő ecsetvonásai kifejezőek, ám kontrolláltak, bemutatva egy olyan stílust, amely az apróságok és a nyers, festői minőség közötti egyensúlyt biztosít, ami azonnal érezhető. Az árnyékok kulcsszerepet játszanak itt: dimenziót adva az almáknak, és emelve a teljes kompozíciót. Úgy tűnik, mintha Van Gogh egy inspiráló pillanatban megragadta volna az élet lényegét – múló, de gazdag, arra ösztönözve minket, hogy megálljunk és értékeljük a minden napit. Ez a csendélet túlmutat a puszta reprezentáción; egy intim párbeszéddé alakul a művész és a néző között, arra késztetve bennünket, hogy gondolkodjunk saját életünkről és a egyszerűségben felfedezett szépségről.