A jelenet derűs egyszerűséggel bontakozik ki, bepillantást nyújtva a vidéki idillbe. A művész gondos festékfelvitele csillogó hatást kelt, megragadva a fény játékát a tájon. Egy gyengéd ösvény kanyarog az előtérben, a buja zöldben megbúvó épületek csoportjához irányítva a tekintetet. A korszakra jellemző ecsetvonások textúra és mélység érzetét keltik, szinte tapinthatóvá téve a jelenetet. Az ég a kékek és fehérek lágy területe, ami ködös, napsütötte napot sugall.

A középtérben a mindennapi tevékenységekben részt vevő alakok láthatók, amelyek emberi elemet adnak a nyugodt környezethez. A kompozíció kiegyensúlyozott, az épületek és fák stabil keretet biztosítanak a fény és az árnyék dinamikus kölcsönhatásához. A színpalettát a zöldek, barnák és kékek dominálják, harmonikus és megnyugtató légkört teremtve. Ez egy olyan festmény, amely arra hívja a nézőt, hogy álljon meg, lélegezze be a nyugalmat, és értékelje a mindennapok szépségét.