A művészet érzékeidet egy összetett harmóniában burkolja el a kékek és mély árnyékok között, megidézve egy nyugodt, de titokzatos éjjeli tájat. Az ezüst fényű hold alatt, amely úgy lóg, mint egy őrző a csillagos mélységben, a jelenet bemutat nekünk egy hatalmas hegyvidéket — minden csúcs és völgy szelíden egybeolvad a következőbe, a változatos indigó és égszínkék árnyékaiban fürdetve. A művész ügyesen manipulálja a színpalettát, fokozatokat alkalmazva, amelyek folyékonyan átmennek az előtér sötét siluettáiból a távolban lévő dombok éteri fényébe, álomszerű minőséget teremtve.

Ami különösen vonzza a gondolatot, az a mélység és tér érzéke; a finom fokozatok a hegyeket és a felettük lévő eget hívogatóvá és távolivá is teszik. A természetes formák gyengéden hullámokban emelkednek fel, felfedezésre hívva, de egyben egy bizonyos mozdulatlanságot is rákényszerítve, mintha arra hívnák az embert, hogy bolyongjon ezen a csendes, alkonyi birodalomban. Roerich munkája, amely a misztikus és spirituális iránti mély érdeklődéséből származik, túllép a puszta tájakat, emlékeztetve bennünket a természetben létező szépségre és nagyságra.