Ebben a lenyűgöző festményben a néző azonnal egy nyugodt tengerparti jelenethez vonzódik, ahol a föld találkozik a tengerrel egy zökkenőmentes ölelésben. A kompozíció gondosan van megszervezve, és széles nézetet mutat be a sziklákról, amelyek főnöki módon emelkednek a nyugodt vizek fölé, textúrájukat puha ecsetvonásokkal mutatják be, amelyek mozgást és életérzést keltenek. Egy magányos figura ül az előtérben, tekintete a horizonton pihen, meghív minket, hogy osszuk meg gondolkodó pillanatát. Ez a figura, amely látszólag kényelmesen fekszik a buja zöld füvön, érzelmi arányérzetet ad a drámai sziklákhoz és a hatalmas éghez.

A színpaletta egy finom összjáték a lágy kékek és zöldek között, kiegészítve a sziklák krémszínű fehérjeivel és egy kis meleg földszínnel, amely közelebb van a nézőhöz. Ez a harmonikus keverék nemcsak a nap fényét ragadja meg, hanem nyugtató érzelmi minőséget is ad a jelenethez; úgy tűnik, hogy a művész egy pillanatra ragadta meg a csendes szépséget. 1879-ben készült ez a mű a Renoir által ismert impresszionista stílust tükrözi, hangsúlyozva a fényt és a színt a precíz részletek helyett. A festmény egy békés menedékbe visz minket, lehetővé téve, hogy a szellem végigfutjon a part mentén, a természet nyugalmát fontolgatva. Mind az önreflexióra, mind a természet fenséges szépségének értékelésére hív fel.