Ez az élénk jelenet egy nyugodt almatermesztési pillanatot ragad meg, ahol három alak merül el a vidéki élet gyengéd ritmusaiban. A központi alak hosszú bottal áll, és a vastag, érett almákkal teli ágak felé tekint, csendes tiszteletet sugározva a természet bősége iránt. Mellette két másik guggolva gyűjti a lehullott gyümölcsöket kosarakba; az egyik nő, aki piros fejkendőt visel, megáll, hogy megkóstoljon egy almát, egy intim emberi pillanatot kölcsönözve a kompozíciónak. Az ecsetkezelés finom, mégis texturált, pontillista érintéssel, amely színeket és vonalakat szór szét, hogy megteremtse a napfény csillogó hatását, amely átszűrődik a leveleken és foltos árnyékokat vet a földre. A színpaletta harmonikus keveréke a földes zöldeknek, meleg okkernek és lágy kékeknek, egy gazdag, nyár végi almáskert hangulatát idézve, amit arany fényfürdő ölel körül.

A kompozíció átlósan terül el az előtértől a háttérig, irányítva a néző tekintetét a természetes környezeten keresztül mélység és mozgás érzetével. A fény és árnyék játéka, valamint a laza, ritmikus ecsetvonások élénk, szinte zenei minőséget adnak a jelenetnek. Érzelmileg a festmény a békés munka és a természettel való közösség érzését közvetíti, meghívva a nézőt, hogy megálljon és élvezze az aratás egyszerű örömeit. Történelmileg ez a mű az impresszionisták és a neoimpresszionisták falusi élet és a fény változó hatásai iránti rajongását tükrözi, rendkívüli színekkel és textúrákkal ünnepelve a hétköznapi pillanatokat. Művészeti jelentősége a technika és a téma mesteri ötvözetében rejlik — az agrár-élet ritmusainak és jutalmainak élénk ünneplése, amely egyszerre bensőséges és nagyszabású.