A jelenet csendes intenzitással bontakozik ki; egy vidéki dráma zajlik egy olyan égbolt alatt, amely egyszerre nehézkesnek és várónak tűnik. A durva ecsetvonások és a merész színek, a művész stílusának védjegye, azonnal magukkal ragadják a nézőt; a kompozíció ügyesen vezeti a szemet, az előtérben összegyűlt alakoktól a távolban elterülő faluba. Az alakok a középpontban vannak: egy nő, kezét az arcán, látszólagos teljes kétségbeesésben ül, és egy férfi, sztoikus, lehajtott fejjel, a közelben áll.

A föld és az ég élénk pirosai és narancssárgái szokatlan, szinte természetellenes atmoszférát teremtenek, fokozva a feszültség érzését. Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg, mi a fájdalom bontakozik ki itt: összetört szív, elveszített szerett, vagy egy életet megváltoztató tragédia? A kutyák jelenléte, éber testtartásukkal, tovább fokozza a beállítást. Ez az érzelmi mélység a művész azon képességének a bizonyítéka, hogy megragadja az emberi tapasztalat esszenciáját.